Az osztály elhelyezkedése
A Szülészet- Nőgyógyászati Osztály az eddigi épülettömbből 33 év után új épületrészbe költözött 2014. 02. 14-től. Jelenleg a kórház régi (volt Sebészet) főépületében az első emeleten került elhelyezésre. Mivel sokan még tájékozatlanok az osztály megközelítését illetően ezt részletesen leírnánk.
Nappal 6 és 18 óra között a kórház főépületének gyalogos főbejáratán keresztül az ambulanciák a földszinten azonnal elérhetők, az első emeletre gyalogosan és lifttel is fel lehet menni, itt érhető el a szülőszoba és a fekvőbeteg osztály.
Folyamatosan 24 órán keresztül az újonnan kialakított udvari bejáraton keresztül (ez a régi gépkocsi és gyalogos bejárat a belgyógyászati épülettömb felől) a parkoló végén balra érhető el, szintén a földszinti ambulancia, ultrahang, NST vizsgáló és ugyan innen egy másik lifttel az első emeleti szülőszoba és osztály is. Ezen a bejáraton lett kialakítva a mozgáskorlátozott feljáró rámpa a tolókocsik és a mentők részére is.
Ambulanciák, sürgősségi beteg fogadása
A már felsorolt járóbeteg vizsgálatokat a földszinten kialakított helyiségekben végezzük, itt helyezkedik el az osztály irodája is az adminisztrátorokkal. Szintén itt található az NST vizsgáló helyiségben az intézeti védőnő munkahelye is.
Munkaidő után az ügyeleti időszakban szintén itt történik a sürgősséggel érkező betegek vizsgálata, felvétele.
A nőgyógyászati szakrendelés változatlan helyen és formában a Rendelőintézet II. emeletén érhető el. Ugyanitt működik a menopausa szakambulancia is.
Az osztály bemutatása
A Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály az I. emeleten került kialakításra 18 ágyas szülészeti- gyermekágyas részleggel, 5 ágyas nőgyógyászati részleggel. Kórtermeink 2-3-4 ágyasak.
Ezen az egységen belül lett kialakítva az Újszülött részleg is.
A gyermekágyas részleg rooming-in rendszerben működik, így az újszülöttek végig a kórteremben az édesanyjuk mellett tartózkodhatnak lehetőséget teremtve az igény szerinti szoptatásra. Lehetőség van az újszülöttek részleges ellátására is, mivel minden kórteremben erre alkalmas pólyázót helyeztünk el. Az osztály összes kórterme saját mosdó, zuhanyzó, wc-vel rendelkezik.
Szülőszoba
A szülőszoba szervesen összekapcsolódva az osztállyal, szintén az I. emeleten lett kialakítva, megközelítését az előzőekben részletesen taglaltuk. A szülőszobán felvételi helyiségek, vizsgáló, vajúdó, szülőszoba és külön az együttszülés részére kialakított papás szülőszoba. Lehetőség van felnőtt hozzátartozó, férj folyamatos jelenlétére a vajúdás és a szülés alatt, illetve a császármetszés végzésekor is. A császármetszések végzésére szolgáló műtő szintén az épület blokkon belül a földszinten helyezkedik el.
Az osztályon a szülészeti ellátás 20 éve folyamatosan a baba-barát szülészeti osztály gyakorlata szerint működik, rendszeresen indítunk szülésfelkészítő tanfolyamokat, melyben részletesen bemutatjuk az osztályt, a szülőszobát, elméleti és gyakorlati felkészítés történik a szülésre, biztosítjuk az együttszülés lehetőségét és a folyamatos együttlétet az újszülöttel.
Nőgyógyászati műtétek
A nőgyógyászati műtéteket az újonnan átadott központi műtő blokkban végezzük.
Az osztály betegforgalmi adatai
Az osztály fő forgalmai adatai szerint a tavalyi évben 1691 fekvőbeteget és 11.187 járóbeteget láttunk el.